2014. február 26., szerda

Adjatok hálát Neki!

Menjetek be kapuin hálaadással, tornácaiba dicséretekkel, adjatok hálákat Neki, áldjátok az Ő nevét! Mert jó az Úr, örökkévaló az Ő szeretete és nemzedékről nemzedékre való az Ő hűsége! (Zsoltárok 100:4)

Miért írja Isten Igéje többször, hogy tartsuk számon Isten jótetteit, köszönjük meg újra és újra ajándékait, bővelkedjünk a hálaadásban? Egyértelmű ha valakitől kaptunk valamit, annak adósa lettünk, tartozunk a hálával, köszönettel. És tudjátok a szívből jövő köszönet gyakran többet ér, mint bármilyen viszonzás, mert ebben szív érintkezik a szívvel. A hála biztatás is újabb jótettekre. A hálás ember ismeri fel, milyen gazdag igazából. Aki elégedetlen, követelőző, mindig azt látja, amije nincs. A hálás azt, amije van, és egy hálaadó imádság olyan leltár, amely elégedetté teszi az embert. A hálaadás a saját hitünket is megerősíti és az Isten iránti hála kifejezése bizonyságtétel is Istenről egyben. Arról tesz bizonyságot Isten gyermeke, hogy Isten gazdag, hatalmas, szerető Édesapa, aki megbízható, nyugodtan rábízhatják magukat az ő gyermekei, tudják, hogy tőle kaptak mindent, és ezután is tőle kérnek és várnak mindent.  Isten gyermeke aki Benne bízik olykor már előre meg kellene köszönnie, hogy Isten a jövőben is cselekedni és ajándékozni fog. S mivel a hála s a mögötte álló hit magával Istennel kapcsol össze, ezért az ilyen ember a nyomorúság idején is tudja magasztalni Istent. Belé vetett bizalma nem rendül meg, ha próbák közt van. Nem a bajokért hálás, hanem azért, hogy minden helyzetben Istennel közösségben maradhat.  Megértetem, hogy a hála meg véd az aggodalmaskodástól. Menyire vagyunk mi ma hálásak Istennek mindazért amit tett az életünkben? Menyire fejezzük ki a hálánkat az Ö szeretete iránt?