Elég néked az én kegyelmem... (2Kor. 12:9)

Hányszor hittem már, hogy elfogyott erőm...

Vége, nincs tovább...

Szóltam: saját erőmből nem telik több...

Kétségbeesésembe felkiáltok hangosan... 

Nem bírom tovább...

S kiáltásomra megszólal, egy szelíd hang...

Így szol: Elég néked az én kegyelmem...

Mondja Atyám, híd el nem kevés, nem sok, pont elég...

És akkor érzem, új erő jött a menyből reám...

Épp annyi amennyi kell, hogy el ne essem...

S ne zuhanjak le a sötét mélybe...

Csak épp annyi, amire szükségem van...

Ami gyenge lábam lépésre bírja...

Csak épp annyi, amennyi fölemel...

S nyomorúságom rengetegéből...

A kivezető utat megmutatja nekem...

Mert az Atya kegyelme, mindenre elég...

Nem kevés, nem sok, pont elég...

Ezzel erősíti szívemet...

Ebből élek, ez tart meg engem és téged...

Ez a kegyelem, mielőtt kértem..

Krisztusban már lehajolt értem...

Ez a kegyelem te érted is van...

Elfáradt ember, ragadd meg, fogadd el gyorsan...

Mert az Atya kegyelme, hidd el neked is, mindenre elég...