Csak egy állom...
Az égre nézve este sétálok...
Olykor leülve a csillagokat csodálom...
Bámulni a semmibe, kutatni a szépet...
Ami nem más, csak szeretni, keresni az Istent...
Oly jó egyszer az életben csak úgy lenni...
Élvezni a csendet, csak úgy pihenni...
Ilyenkor minden elcsendesül idebent...
S csak nézem a csillagokat az égen...
Oly sűrűn ülnek ott az égen....
Csak bámullak bennetek az égen,
És közben csak hallgatok, s közben csak vágyódom...
Mily jó lenne, felugrani az égig, csak mosolyogva végig...
Aztán csak szállnék tova, szellő szárnyán ide-oda...
Lent hagynám a dolgokat, bánatot, sírást...
Mindent mi fojtogat...
S csak keresném az igazságot a nyugalmat-nyugalmat...
Tán akkor megkedvelném magamat...
És lent hagynám a remegést, a szép élet keresést...
Bámulni tovább a semmibe, csak ülni szótlanul...
S rájönni ez csak egy csodálatos álom volt...
Most már reggel van, vége tovább nem álmodom...
Most már csak a kávémra vágyom...
Mert Ö most a legjobb barátom...
Benne visszalátom, csodálatos, gőzölgő álmom...
Illatfelhőbe burkolva, apró cseppenként kortyolva...
S mosolygok, mint a kávé, mint a reggel...
Kávémat szorongatom, átölelve a két kezemben!
