Egy mennyei kéz, mely ölel...

Uram legyél most velem, jöjj közel...

Kérlek, fogd a két kezem, s úgy ölelj...

Hogy életemről érintésed, sose múljon el...

Hogyha rosszul is érzem magam...

Tudjam, Te soha el nem hagysz...

Hadd jusson el tudatomhoz...

Mélyre, már nem zuhanhatok...

Mert a menyei kezeid tartanak...

Tudom ez a kéz, erős kéz, amely féltőn véd...

S nincs más kéz, mely összezúzna...

Mély, háborgó víz, amely elsodorna...

Nincs oly szél, amely elsöpörne...

Tűz, amely megégethetne...

De van mennyei erő, amely életet ébresztő...

Erő, gyümölcsöt hozó lágy eső...

Van mennyei szél, amely minden régit elsöpör...

Hadd legyen Istenem, ez ma így életemben...

Kérlek, ölelj engem szüntelen... 

Ne enged, hogy távol kerüljek...

Szíved őszinte, meleg szeretetétől...

„…AZ ÉN IGÁM ÉDES ÉS AZ ÉN TERHEM KÖNNYŰ...”

(Máté:11:30)

Éjjel van, nem alszom, gondolatok gyötörnek....

Istenhez kiáltok: 

Fáradt vagyok, Uram, és újra megterhelt...

Nehéz lett igám, és keserű a terhem...

Nem ezt ígérted, nem ez volt terved...

Akkor miért érzem szívem, oly terheltnek?!

Itt állok újra előtted, szívem tele kérdéssel...

Itt állok kiáltok, válaszolj nekem...

Ne maradj csendben, szólj a szívemhez...

Ne enged, hogy a félelmeimben, elkeseredjek...

Mit mondanak majd az emberek...

Ha nem látják, kezed munkáját életemben?!

Míg én dühösen kiáltoztam, sírtam...

Egy szelíd hang a szívemben megszólalt:

Ha az embereknek akarsz, tetszeni és nem Nekem...

Mindig fáradt leszel és mindig megterhelt!

Keres Engem, vedd fel az Én terhem...

Enged Nekem, hogy foglalkozzam a tieddel...

Hidd el veled Vagyok, s Én bizonyítok...

Az Én dicsőségem, megmutatom az életedben...

Te csak a kincset, amit megtaláltál ne engedd el...

Ez még csak egy kis szikra az életedben...

De engedd, hogy tűz legyen...

Ez a kincs Én vagyok, maga a tökéletes Szeretet...

Mely körülvesz, dédelget, hívogat s felemel...

Ezt a szeretetet amit megízleltél, enged hogy sugározón kifele...

Mert erre hívtalak el, közvetítsd a szívem szeretetét, az embereknek...

Isten mindenbe ott van és fölemel ...

Terhem néha, úgy érzem erőmön felül ér...

Néha teljes erővel harcolok...

De mintha, még sem haladnék előre én...

Néha kétségbeesek, összezavarodok...

Úgy érzem, elvesztem a reményem...

Mert túl erős a szél és megrendül a hitem Istenben...

Egy helyben vesztegelek egy kialakult helyzetben...

Mintha levegő után kapkodnék...

De mégis, mintha belefulladnék, az élet terheiben...

Mintha örvénybe kerülnék...

Ami csak húzna le a mélységbe...

Ilyenkor mindig eszembe jut...

Felteszem a kérdést...

Vajon miért költözött a Teremtő a szívembe...? 

Azért, hogy a csalódásban és keserűségben...

Utat mutasson Ö nekem a reménységbe...

Azért, hogy erőt adjon, ha elfáradtam...

Feltöltsön, ha lemerültem...

Ha kérdésekkel teli szívvel, gyötrődöm...

Ö akkor válaszoljon, s megnyugtasson...

Ha szomorú vagyok, s nem látom életem értelmét...

Ö lehajoljon, s azt suttogja: veled vagyok, ne félj...

S engedd életed értelme, hadd legyek Én! 

Csak szeres Engem őszintén, teljes szívvel...

Hidd el, amit Én mondok azt mind megtehetem! 

Én azt mondtam: mindent megtehetek...

Ha hozzám kiáltasz, Én így válaszolok...

Kimentelek és Én téged fölemelek...

Hosszú, bővelkedő élettel megelégítlek...

Csak hidd el Nekem, veled vagyok...

Kimentelek és fölemelek, azért mert szeretsz Engem...

Hadd legyek gyermekem, Én életed értelme!