Kitárt karokra várva... (saját vers )

Csak fogom a tollat, s a kezem reszket,

Nem tudom, hogyan kezdjem írni e verset.

Csak ülök az ágyon, és zokog a szívem, 

Úgy mint egy árva, gyerek kis szíve...

Óh, te rohanó világ, tárd ki hát karod...

Légy hát segítő kéz, az ölelésre vágyókhoz,

Vedd hát észre e kis sebzett szíveket,

S tárd ki karod, vigasztaló meleg ölelésre.

Hidd el az nem lehet koldus, ki a szívét adja,

Aki közvetíti mind azt, amit Istentől ö is megtapasztalt,

Nyújtsd ki hát karod, e sebzett kis szívekhez,

Ölelésed hadd legyen, gyógyulás a szíveknek.

Légy hát használható Isten tervében,

Engedd, hogy Isten használni tudjon téged,

Hogy rajtad keresztül, árva gyerekhez szóljon,

Szerettetett, elfogadást nyújtson...

És ha egy kéz, kezed elfogadja,

Általa erősnek érzed majd magad.

És hidd el, sok kéz van, akiknek keze

Szüleiktől végleg el van eleresztve.

Légy hát te aki megfogja e kis kezeket,

Kezek amelyek reménytelenül lógnak a semmibe.

Hidd el csak arra várnak, 

Hogy valaki közel segítse Isten szívéhez őket!