Behunyom a szemem...

Behunyt szemmel elképzelem...

Hogy miért költözött, a Teremtő a szívembe...

Azért, hogy ott legyen, minden percben, velem...

S szeretetével gyógyítsa a szívem...

Elképzelem, Ö ott van a tiszta, fehér havazásban...

A lágy szelőbben, a friss harmatban...

Ö ott van a zivatarban és a napsütésben...

Ö ott van minden madárdalban...

De ezt nem kell tovább magyaráznom...

Mert te is észreveszed, ha a szíveddel látod...

Óh de én mégis, oly sokszor, úgy érzem...

Oly messze van tőlem, s mégis oly közel...

Szívem mélyén tudom, érzem...

Valahol a fellegek közt, Ö most is ölel...

Tudod, én már sok helyen, kerestem az Urat...

A templomban, emberekben, könyvekben...

De rá kellet jönnöm, hogy Ö mindig itt él a szívemben...

Ha behunyod a szemed, s figyeled a szíved, mit mesél...

Ha meghallgatod csendesen, minden kis zörejét...

Akkor te is meghalhatod benne...

A szerető Istened, gyógyító szavát...

Hidd el Ö most is válaszol, a szívdobbanásoddal...

Nem kell mást tenned, csak el kell hinned...

Ö most is veled van, fogja kezed...

Ö mindig veled van, szakadatlan...

Mindaddig míg szíved, egyet is dobban...

Én eldöntöttem, hogy behunyom a szemem...

Széttárom a két kezem...

S engedem, hogy szeresen...

Hogy átélhessem a csodákat Vele... 

Gyere hunyd be te is, egy percre a szemed...

S éld át te is, a csodákat Vele...